Jelenlegi hely

2016.12.11 Eger

"Ma 17órára keresek valakit egyik ismerősöm védelmére. Apuka ma adja vissza a gyerekeket,mikor elvitte az új párjával az apuka neki ment az anyának.

A kérés után felvettük a kapcsolatot az anyukával, és a körülményekről alaposan tájékozódtunk tőle. Egy öt, és egy tíz éves kisgyerek szülei keverednek vitába, amikor az apa viszi a láthatásra a gyerekeket, vagy amikor hozza őket vissza az anyához.

Mivel még mindig kevés tagunk van, így az egri társaink közül egyik sem tudott a kérdéses időpontba a helyszínre jönni. Tagjaink közül voltak akik 25km-ről jöttek, de volt olyan tagunk is, aki a gyerekek miatt több, mint 100 km-t autózott a helyszínre. Az ünnepek közeledtével úgy gondoltuk, hogy a gyerekeknek viszünk ajándékokat, és egy-egy táskába tettünk néhány apróságot. 

Amikor az apa meghozta a gyerekeket, akkor a két ajándékcsomaggal odamentünk hozzájuk, és -az apa engedelmével, és csodálkozása mellett- átadtuk a gyerekeknek az ajándékokat. Ekkorra már az anya is kiért a házból, majd az apa átadta a gyerekeket az anyának, és távozott. 

Csapatunk még elbeszélgetett az anyával, és kértük, hogy ne keveredjen vitába volt párjával a gyerekek előtt.

Résztvevő tagjaink: 
Dávid
Hajnády Kristóf Endre
Jetertech
nemoplus
Turbócsiga

Adatvédelem

A szelidmotorosok.hu portál mindenfajta személyes jellegű információ megadása nélkül szabadon látogatható, .....

Tovább....

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer